A Nissan GT-R egy legenda, talán nincs is olyan komoly gyorsulási verseny, ahol ne bukkanna fel egy-egy alaposan átépített példány. Vajon a felhúzott GT-R lenyomja a világ egyik legbrutálisabb SUV-ját, a Lamborghini Urus-t?

Az összecsapást egy kis reptéren, méghozzá az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévő Weeze településen ejtették meg, ahol kiderült, hogy a tuningolt Nissan GT-R-nek nem igazán ellenfele az egyébként bivalyerős Ferrari 458 Speciale Aperta. A nyitott tetejű Ferrari annak ellenére nem tudta megszorongatni a japán erőgépet, hogy előbbi 4,5 literes motorja 605 lóerő leadására képes.

A Lamborghini Urus is erős ellenfelet kapott, hiszen a Mercedes-AMG GLE 63 sem éppen lassúságáról híres, hiszen a brutális SUV sok sportautónak okozna fejtörést. A két autó fej-fej mellett ért célba, hogy azután következzen a végső összecsapás Nissan GT-R a Lamborghini Urus ellen. Utóbbi mind a 641 lóerejére szüksége lesz, ha meg akarja szorongatni a brutális GT-R-t. Kérem tegyék meg tétjeiket.