Ma már szinte hihetetlen, hogy a Volvo a nagy modelljeinél évtizedekig ragaszkodott a hátsókerék-hajtáshoz.
Hiszen ahol ezekbôl az autókból a legtöbbet vették, ott sok helyen egész évben nem olvad el a hó.
Az S80-assal mindez alapvetôen megváltozott. A soros motorok keresztirányban kerültek az autó orrába, és az elsô kerekeket hajtják. Egyes változatoknál például a tesztelt 272 lóerôs T6-osnál ráadásként viszkokuplungos differenciálzár, elektronikus kipörgésgátló és menetstabilizáló rendszer gondoskodik róla, hogy akár a leghavasabb úton is sikeres legyen az indulás és biztos a kanyarvétel. Az S80-asnak ezen kívül már csak egyetlen kellemetlen sarkköri sajátossággal, a hosszú éjszakával kell felvennie a harcot. Éppen ezért ennek a Volvónak a csomagtartójában több lámpa van, mint sok autóban összesen, az utastérben pedig a piperetükrök megvilágításával együtt további 12 fényforrás gondoskodik a nappali világosságról. Kívül még a külsô tükrökbe is segédfényeket szereltek, és ezek a távirányító külön gombjának megnyomására a helyzetjelzô fényekkel együtt gyulladnak fel.
Hiába ritkák a nappalok, azért látni, hogy az S80-ason nyoma sincs a felsô középkategóriás autók terjengôsségének. Nagy hosszúsága ellenére szokatlanul arányos autó, amit rendkívüli szélességének köszönhet. A luxus az utastérben is emberi léptéku, ami végleg megerôsíti a szemlélôt abban, hogy ez az autó nem a vagyoni állapot demonstrálására, hanem szolgálatra született.
Annak ellenére, hogy a T6-oshoz a legnagyobb, soros hathengerest turbósították, ez a modell a legnyugodtabb a cég T sorozatából. És persze a leggyorsabb is: 7,2 másodperc alatt éri el a százas tempót, a végsebessége pedig 250 km/óra. A Geartronic váltóautomatika bársonyosan pakolja a fokozatokat, miközben a motor villámgyorsan és halkan mozgósítja hatalmas energiáit. A Geartronicot egyébként szekvenciális kézi váltóként is használhatjuk, de hamar rájövünk, hogy az automatika ügyesebb nálunk. És megemelhetjük a kalapunkat az elôtt is, ahogy a Volvo a hatalmas teljesítményt az elsô kerekeivel az útra viszi. A széles abroncsokat legfeljebb a hosszanti bordás út vezeti néha nem kívánt irányba, sima úton azonban a legnagyobb vonóerô mellett sem igen van szükség kormánykorrekcióra. Amikor a tapadási viszonyok rosszak, komoly elektronikus apparátus siet a vezetô segítségére.
Végül is mi különbözteti meg az S80-ast a vetélytársaitól? Talán az ára az egyetlen, ami ebbôl a kategóriából kilóg, méghozzá a jó irányban, lefelé. Az S80 képességei, kényelme, szolgáltatásai (a kormánykerékrôl kezelhetô beépített rádiótelefon, tekintélyes audiorendszer) és biztonsági szerelvényei (öt övfeszítô, elsô és oldallégzsákok, az oldalablakoknál felfúvódó függöny, ragasztott üvegek oldalt is) egyértelmuen versenyképessé teszik.