2008-11-25 , Írta:
Címkék:  Volvo , S80 , 2.5T , autó , teszt
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

Az S60-as megjelenése óta teljesen felfrissült a Volvo-modellpaletta, amelynek egyetlen változatlan tagja az S80-as volt.

Ám az idei Genfi Szalon óta már ez sem lóg ki a sorból. A 40-es sorozathoz hasonlóan a változások a nagy limuzin esetében is alig észrevehetôk: utasterét némileg átdolgozták, és az autó csupán új lökhárítót, hutôrácsot, módosított hátsó lámpákat kapott.

Meg új motort. Az S80-as is megkapta az XC90-ben bemutatkozott 2,5 literre növelt lökettérfogatú, turbófeltöltéses, benzines egységet. A hosszú löketu öthengeres 10 lóerôvel izmosabb és 35 Nm-rel tud többet, mint a kínálatból eltunô korábbi öthengeres turbó, miközben ára nem változott lényegesen.

A vásárlók szempontjából tehát egyértelmu a fejlôdés, ugyanazért a pénzért modernebb formájú autó és fejlettebb, nagyobb teljesítményu motor jár. Az új turbó jól illik a méretes limuzinhoz, nyomatéka már az elsô pillanatokban kihasználható, és a hosszú gyorsítások sincsenek ellenére, sôt! Az öthengeres motor kellemes gurgulázásával párhuzamosan a termetes autó dinamikusan meglódul, az ötfokozatú váltó jó ritmusban és rángatás nélkül kapcsol, kézi üzemmódban azonban nem használható.
A belsô megújulás nem eget rengetô. Mostantól az S80-ashoz is lehet rendelni háromküllôs sportkormányt, de a négyküllôs alapváltozat formája is megváltozott. Módosították valamelyest a muszerfal óráinak számlapjait, és az autóban megjelent néhány új színárnyalat.

Az S80 mindezek ellenére is megmaradt annak, ami eddig volt: kifinomult, jól használható nagykocsinak, amely az öthengeres turbómotorral akár sportos igények kielégítésére is alkalmas lehet, miközben igazán a tempós utazások során érzi magát elemében. Nemcsak kellemes motorja miatt alkalmas a hosszabb utakra, hanem utasterének nagyvonalú helykínálata, átlagon felüli felszereltsége és nem utolsósorban stresszmentes hangulata miatt.

A versenytársakhoz képest ráadásul az autó nem is kerül sokba, hiszen már az alapmodell is szinte minden olyan felszerelést tartalmaz, amelyet egy ekkora modellnek tartalmaznia illik.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Volvo S80 2.5T

Volvo S80 2.5T

Volvo S80 2.5T

Piaci adatok

Márka: Volvo

Adatok

Lökettérfogat: 2521 cm3

Teljesítmény: 210 LE @ 5000 rpm

Nyomaték: 320 Nm @ 1500-4500 rpm

Végsebesség: 225 km/h

Gyorsulás 0-100km/h: 7,7 s

Átlagfogyasztás: 11,3 l/100km

Volvo
Motor-Presse Online: motorrevü / PC GURU / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest

Legutóbb keresett kifejezések: vw golf dízel tank méret ara szerelési kézikönyv wv golf ii citroen xsara muszakirajzai lada motor robbantott ábra beragadt kezifék dacia daster honda nap ignis klima toyota sienna gyújtó trafó fiat brava emisszio hiba gyújtó trafó fiat brava berlingo szerelési kézikönyv mennyibe kerul egysegar berlingo szerelési kézikönyv suzuki swift sedan glx mennyibe kerul skoda feicia motor robbantott corsa motor feltöltési mennyiségek felicia papp toyota yaris csomagtartó térfo szerelési kézikönyv seat leon szerelési kézikönyv daewoo kal mennyibe kerul honda civic klímaszűrő toyota yaris csomagtartó térfo ara elktrolux klima toyota yaris csomagtartó térfo gyujtógyertya tipus rádió kód renault ford mustang gt enduro verseny motor olaj punto general motors üzemanyag szűrő helye rádió kód renault opel corsa tipushibák fox renault tvingo vitara keréknyomás renault scenic müszerfal hiba jelző honda civic klímaszűrő iveco turbó robbantott ábra polo válto müszaki rajz opel vivaro

Legnépszerűbb autók: Suzuki Swift 1.3 16V GLX Opel Astra Volkswagen Golf Trendline 1,4 Tsi Volkswagen Passat 1.9 PD Tdi Ford Focus C-MAX 1.6 TDCi Trend Lada Niva 1.7 Suzuki Swift Volkswagen Golf 1.6 Nissan Almera 1.5 Opel Insignia 2.0 Turbo Cosmo Ford Mondeo Suzuki Wagon R+ 1.3 SPORT BMW 330d Lamborghini Murciélago LP 640 Skoda Octavia Combi 1.6 BMW 320d Toyota Corolla Ford Focus Renault Mégane Scénic 1.6 Volkswagen polo 1.4 Comfortline BMW 520i Fiat Grande Punto 1.3 JTD Ferrari F430 Scuderia Audi A4 2.5 V6 Tdi Opel Corsa 1.0 Eco Skoda Fabia Comfort 1.4 Mpi Fiat Stilo 1.2 16V Active Ford Mondeo 2.0 Ghia kombi Skoda Superb 1,8 TSI Elegance Honda CR-V BMW 320d Touring Honda Accord 2.0 Suzuki Ignis 4X4 Alfa Romeo 156 1.9 JTD Suzuki Ignis Renault Clio 1.2 RL Honda Civic 1.8 Sport Suzuki SX4 Toyota Corolla 1.4 Linea Terra Hatchback Ford Transit Peugeot 407 2,0 HDi Opel Astra Twin Top 1.6 Turbo BMW 316i Lada 2110 Alfa Romeo 146 1.6 TS Jeep Grand Cherokee V8 Volkswagen Polo Variant Citroën Xsara Coupé VTS Honda Jazz 1.4i LS BMW 320i Skoda Fabia Ford Fiesta 1.4 TDCI Comfort BMW M6 Audi Allroad Quattro 2.5 TDI Audi TT 1.8T Suzuki Alto Fiat Brava Seat Leon Cupra Lancia Lybra 1.9 JTD Subaru Imprezia WRX STI Type Skoda Octavia Octavia Scout 2.0 Citroën Xsara Hdi Alfa Romeo 145 Mini Cooper S John Cooper Works Renault Laguna 2.0 DCi Dynamiqu Suzuki Swift 1.3 GS Automata Fiat Stilo Multiwagon 1.9 JTD Fiat Linea Audi A4 Avant 3.0 V6 Tiptronic Quattro Nissan Navara 2.5 dCi Audi R8 Citroen Xantia HDI Ford Focus 1.6 Ti-VCT Trend BMW 316 ti Compact Renault Mégane Coupé 2,0 TCe Audi TT 1.8 Turbo Peugeot Partner 1,6 HDi Premium BMW 318d Subaru Forester XT Turbo BMW 318i Volkswagen Golf 1.4 FSI Comfortline Volkswagen Polo 1.4 Fiat 500 Honda HRV Peugeot 308 Opel Astra GTC 1.6 Turbo Enjoy BMW 118d Ford Focus Turnier 1.8 TD Daewoo Lanos Citroën Xsara Picasso 1.6 HDI Volkswagen Polo 1.4 PD TDI Comfortline Alfa Romeo 156 2.0 TS Selespeed Sportwagon Alfa Romeo 156 Selespeed Skoda Fabia Sedan 1.4 16V Elegance Mercedes GL 500 Seat Cordoba 1.4 16V 100 Renault Laguna 2.0 dci BMW M5 Ford Mondeo ST 220 Nissan 350Z