| Teszt | |
Seat Cordoba Vario 1.6 SXE |
A Seat Cordoba Vario láttán nem értek nagy meglepetések minket, hiszen már az újszülöttek is tudják, hogy az autó a VW Polo Variant ikertestvére.
A Cordoba padlólemeze az alap, amire hátul jókora puttonyt szerkesztettek: így az utastér méretei változatlanok, a csomagtartó viszont óriásit fejlôdött. Persze nem a mérete nôtt meg annyira (alaphelyzetben 390 liter), hanem a kihasználhatósága javult: az ötödik ajtó akkora, hogy a csomagtartó nagyságával csaknem megegyezô tárgyak is beemelhetôk rajta.
További elôny mint minden kombinál , hogy a rakteret nemcsak a takaróig pakolhatjuk, hanem akár a tetôig is, a bôvítésnek pedig csak az elsô ülések szabnak határt: ekkor 1250 liternyi hely áll a rendelkezésünkre. A tetôn is akad hasznos szerelvény: a gyári tetôsín és az elôre-hátra tologatható két kereszttartó szériaszerelvény. A Vario karosszériájának egyetlen hiányossága, hogy az ajtónyílás nem nyúlik le teljesen a csomagtér padlószintjéig, tehát ezen a peremen át kell emelnünk a rakományt.
Az utastér formailag semmit sem változott, de elégedetten nyugtáztuk, hogy a muszerfal és az ajtóburkolatok már nem produkálták a korábbi Seatok nyöszörgéseit; egyedül az utólag beépített rádió rögzítése lehetett volna masszívabb. A kissé szomorkás színvilágért az elöl ülôket valószínuleg kárpótolja a térkínálat. És akiket a hátsó ülésre kényszerít az autós hierarchia? Egy bukkanón áthaladva még a magasabbak sem hagyják ott fejük lenyomatát a tetôlemezben, a térdük viszont szukösen fér el.
A VW-csoportnál százlovasfedônév alatt emlegetett 1,6 literes motor a Seatban is korrektül dolgozik: menetteljesítményei és fogyasztása igazán hasznossá teszi a mindennapos közlekedésben. A nagyobb motor könnyedén megbirkózik a megrakott autóval, és alacsony fordulatszámon is kellô nyomatékot tud mozgósítani. Fogyasztása városban sem haladja meg a 9,5 litert, országúton pedig 7,58 litert igényel egy-egy 100 kilométeres szakaszra.
A Seat Cordoba Vario ára viszonylag kedvezô az erôsebb 1,6-os SXE felszereltséggel együtt 25 ezer forinttal marad a hárommilliós határ alatt. Ez ugyan nem maga az olcsóság, de vegyük figyelembe, hogy ebben a szegmensben kombiból kicsi a választék, ami pedig van, az mind Volkswagen-termék. Mivel a válogatásban nincs nagy mozgásterünk, merítsünk erôt abból, hogy a Seat ár/érték aránya kedvezô.