| Teszt | |
Jeep Wrangler 2.5 |
Figyelmeztetés! E jármu ajtajait és tetejét nem arra tervezték, hogy esetleges balesetkor megvédjék a bent ülôket annak következményeitôl.
Mindig csatolja be biztonsági övét!Ez a néhány sor egy kis fémtáblán a belsô visszapillantó tükör fölött elárulja, hogy a Wrangler furcsa konstrukció. Persze, milyen legyen, amikor ôsét még a II. világháború idején az amerikai hadsereg igényeire tervezték. Ami akkor fürgének és mozgékonynak számított, az a mai vetélytársak között lomha és darabos.
A Wrangler alapmotorja a 2,5 literes négyhengeres gép, amely nem csak hangos, de terepen kifejezetten erôtlen is. Már közepes terepviszonyok között is a felezôért kell nyúlnunk, pedig ilyen nehézségu vidéken más, hasonlóan kisméretu terepjárók még vígan elboldogulnak. Ha viszont ezt a fogyatékosságát megbocsátjuk neki, a jellegzetes, amerikaiasan könnyu szervót pedig megszokjuk, akkor örömünket leljük benne. Provokálásra még bekapcsolt összkerékhajtással is könnyen megfaroltatható a kocsi, a rövid tengelytáv és a keskeny terepgumik pedig még segítik is a vidám terepezést.
Aszfalton rosszabb a helyzet: miközben a gumik és a motor zaja marad, kiderül, hogy az egyenesfutás csapnivaló és a szélzaj is jelentôs.
Az utastérre ugyanaz jellemzô, mint az egész autóra: nem jó, de legalább érdekes. Nagy a kontraszt például a rusztikus belsô és a gombokkal telezsúfolt, limuzinos muszerfal között. A puha és rossz oldaltartású ülésekre magas küszöbön átlépve juthatunk, hátra még nehezebb a beszállás és a hely is kicsi. Ha pedig leszereljük a Wrangler muanyag tetejét (nem kis munka), a hátsó utasok feje elôtt húzódik a vaskos bukócsô, ha az nincs, elképzelhetô, mi történne boruláskor. Az elsô ülések elôrehajtására kis textilfül szolgál, s ugyanilyen helyettesíti az ajtók határolóját. Szerelhettek volna textilfüleket az autó oldalára is, hogy a csomagokat rákössük, mert a csomagtartó használhatatlanul kicsi.
Ennyi negatív tulajdonsága ellenére sincs rossz véleményünk a Wranglerrôl. A terepesek között legfeljebb a Land Rover stílusa mérhetô az övéhez, igaz, a britnél máshol vannak a hangsúlyok.