| Teszt | |
Honda Civic 1.4i S |
Az alsó középkategóriában ritka az akkora pálfordulás, amekkorát most a Honda mutatott be: a kevésbé praktikus, szuk, de sportos Civic-generációk után érkezett meg a hihetetlen belso méretekkel rendelkezo hetedik nemzedék.
Amennyiben a vásárlók tényleg racionális érvek alapján döntenek, az ötajtós Civicnek le kellene tarolnia a teljes piacot, hiszen a most kapható kategóriatársak között egy sincs, amelyik méretekben felvehetné vele a versenyt. A számításokat csupán az húzhatja keresztül, ha a nekem nem tetszik a formájakijelentéssel a vevojelölt vállat von, és átballag egy másik autószalonba.
Az Angliában készülo ötajtós Civic olcsóbb, mint a Japánból érkezo négyajtós kivitel, és ezzel abba a sávba süllyedt az ára, amit sokkal elfogadhatóbbnak tartunk ebben a kategóriában. Az 1,4 literes alapmotorral, Skivitelben 3,69 millió forintba kerül, légkondicionálóval ugyanezért 4 millió 28 ezer forintot kérnek. Igaz, ennyiért még kézzel kell állítani a tükröket és hátul nincs középso fejtámasz, viszont a központi zár, az elso elektromos ablakemelo, a blokkolásgátló, a két elso légzsák már szerepelnek a szériaszerelvények listáján.
Az ötajtós Civic bemutatkozásával még furcsábbá vált a helyzet a Honda európai választékában. Ennek a kivitelnek még a négyajtósénál is nagyobb a tengelytávja, sot, az Accordot is veri egy centiméterrel. Mivel a kocsi magassága 1,5 méter, és az ülések is elég magasak, a belso tér irtózatosan nagy aki tehát az ötajtós Civicnél tágasabb utasteru Hondát szeretne, az Legendet vegyen. A csomagtartó mérete (370 l) is megüti az elvárható nívót.
A Civic magas építésmódja ellenére sem nevezheto buszlimuzinnak, és belso elrendezése sem különbözik semmiben a klasszikus ötajtós autókétól. Variálhatósága tehát az osztott hátsó ülések eloredöntésében merül ki, ami a legtöbbször elegendo is. Az otthonos környezet kialakítását segíti, hogy az autóban sok a tárolópolc és rekesz. Mivel a padló elöl és hátul egyaránt sík, a lábak elhelyezése sehol sem jelent gondot. A váltó a szerelvényfalra került, így nagyon könnyen elérheto, viszont a páratlan fokozatokban a rádió kezelését akadályozza a kar: sajnos az elonyösebb elrendezés a drágább kivitelek kiváltsága, melyeknél a rádió közvelenül a szellozorostélyok alatt helyezkedik el.
A Civic-híveknek azonban nagy csalódást fog okozni az ötajtós variáns, legalábbis ami a vezetési élményt illeti. Igaz, az 1,4 literes, 90 lóeros motor ugyan kelloképpen rugalmas, így boven hozza azt a szintet, amit az európai gyártók néha 1,6 literes lökettérfogattal sem érnek el. Bár a japán padlóváltók kicsivel pontosabbak szoktak lenni, a Multipla, a Vito, a 806/ Evasion/Ulysse muszerfalra telepített joystickjait a Hondáé fényévekkel veri. A kapcsolási utak rövidek, a kapcsolási síkok közel vannak egymáshoz, az eroszükséglet kicsi.
Ám még ez is kevés ahhoz, hogy az új Civicet egy napon emlegessük elodjeivel. A rugózása indokolatlanul lágy, ami sima úton nem probléma, viszont a göröngyösebb magyar utakon a felütések szokatlanul gyakoriak. Mindezt túlszervósított kormányzás egészíti ki, noha a Fiat Punto már bemutatta, hogy az elektromos szervóknál is meg lehet oldani, hogy a kormányzás többféle ízlésnek is megfeleljen. Így viszont az embernek nem sok kedve marad az alapvetoen jó geometriájú futómu tudását kiaknázni, hiszen az útegyenetlenségek olyan reakciókat váltanak ki, ami a Hondánál eddig ismeretlen bizonytalanság érzését váltja ki a vezetoben és a bent ülokben.
Mivel a csillapítás kevés ahhoz, hogy megfékezze a magas karosszéria bólintásait és oldalirányú billegéseit, a magyar átlagutakon sokkal kényelmetlenebbnek tunik a Civic, mintha kicsit feszesebb lenne a rugózása. Az ülések formája, elhelyezése viszont jó, a motor zajszigetelése is elfogadható, nagyobb tempónál inkább a futómu- és a szélzaj megjelenése az elsodleges.
Itt az Autópiac-nál eloszeretettel élcelodünk a krómozott muanyag alkatrészeken és akkor itt egy autó, amelyiknek tényleg polírozott fémbol van a két hátsó ablaktekeroje. Tessék megtippelni, melyik az a két alkatrész, amelyik lötyög a helyén! Persze, hogy a két ablaktekero. Ezt leszámítva a karosszériamunka, az összeszerelés példás az angol gyár nagyot lépett elore e téren. Az utastér muanyagjai mutatósak, de kemények, s könnyen karcolódnak.
20 ezrenkénti olajcsere, háromévi garancia. Reméljük, hogy a muszaki színvonalát tekintve korrekt árú ötajtós Civic legalább a kis értékvesztést megörökli oseitol, így a családok számára egy használhatóbb és olcsóbb jármu lesz, mint a sokkal élvezetesebben vezetheto elodök.